Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

Egy szlovákiai magyar diákoknak szóló mentorprogram keretében zajlott workshop 2013 nyarán a Bázison. Kántor Kata, táncos-koreográfust a Kassai Thália Színház koreográfusát kértük, hogy elevenítse fel ezt a kurzust.
spacer
A Műemlék Rakétabázis 2013 nyarán ismét számos izgalmas előadásnak adott helyet, köztük a tematikus Te-Art Fesztivál programjainak, amelynek a célja a fiatalok megszólítása volt a színház eszközeivel. Augusztus 10. és szeptember 8. között 5 hétvégén valósult meg a programsorozat előadásokkal, kiállítással és egy, a diákok számára meghirdetett workshoppal. Eredményes nyarat tudhatunk magunk mögött az ifjúsági program tekintetében is.
spacer
A Sin Village című, Ibsen Peer Gynt-jén alapuló, hazai viszonyokra aktualizált előadás kapcsán a rendező, a Független Színház társulatának alapítója Balogh Rodrigó válaszolt a kérdésekre.
spacer
Orbók Áron színészt kérdeztük a Divadlo Unlimited (CZ), a Meet Factory (CZ) és a Lakmusz Csoport (HU) előadásában bemutatásra kerülő White Coffe című darab kapcsán.
spacer
Az Utcaszak színház (hivatalos nevén Utcaszínházi Alkotóközösség) maszkos, interaktív mese előadása kapcsán Simon Balázs rendezővel beszélgettünk.
spacer
Parti Nagy Lajos: Magyar mesék Kari Györgyi előadásában láthatják augusztus 24-én 19 órától. Artner Szilvia interjúja, amely megjelent a Magyar Narancs augusztus 22-i számában is.
<< < ... 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 ... > >>

© 2020. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.