„A darab szereplõi számára menekülés ez a pestisbõl, a realitás szörnyûségeibõl. Számunkra is, akik az elõadást csináljuk. Menekülés egy másik világba, a játékba, a színházi mesék világába, ahol hitünk szerint megõrizhetjük magunkat tisztának, hisz ez az egyetlen lehetõség a túlélésre.” (Vidnyánszky Attila) A közel 15 éves múltra visszatekintõ, Vidnyánszky Attila által kárpátaljai színészekbõl létrehozott társulat mára a magyar színházi élet megkerülhetetlen részévé vált. Ezt bizonyítja a számtalan színházi díj és elismerés is, melyet elõadásaival a rendezõ és színészei magyarországi illetve külföldi fesztiválokon nyert el. A beregszászi Illyés Gyula Színház elõadásai összetéveszthetetlenül egyéni, a kifinomult és intenzív színészi játék szerves egységén alapuló esztétikát képviselnek, amely lehetõséget ad a társulatnak, hogy egymástól térben és idõben igencsak messze álló történeteket jelenítsen meg sajátos ízekkel fûszerezve, mégis egy karakteresen felismerhetõ színházi formanyelvbõl építkezve. A beregszászi színház életében folyton jelenlévõ szerepe van Zsámbéknak. Zsámbékhoz fûzõdik a Dekameron 15 évvel ezelõtti változatának elsõ olyan elõadása, melyen a „pesti” nézõk elõször csodálkozhattak el különös tehetségükön. Ezután indult el az a páratlanul sok elõadást jelentõ magyarországi „vándorszínház” sorozat, mellyel folyamatosan járták az utakat. Közben jelentõs új bemutatóik születtek Zsámbékon nyárról-nyárra többek között – Sardafass, a hímboszorkány, Kioldás – elõszó egy végkifejlethez. Zsámbékon született meg a Három nõvér, mely nem csak a térhasználat hihetetlen erejû bekapcsolódása az elõadásban okán az egyik legemlékezetesebb zsámbéki elõadás, hanem mert ott mutatták meg teljes színésszé érésüket a társulat fiataljai. Zsámbékon született aztán a beregszászon maradt társulatrész elsõ önálló munkája, a Halál-álom, ami ugyan nagy szakmai vitát kavart, de a színészek számára a Vlad Troickijjal közös zsámbéki munka igen nagy jelentõségû volt. Vidnyánszky Attila fogalmazta meg egyszer, hogy Zsámbék a 90-es évek második felétõl azt jelentette a határon túli és a hazai fiatal társulatok számára, mintha egy „kicsi avignion” lenne egy kicsi „Theorema programmal”, mellyel lehetõséget teremt helyszínek sokaságával, sok-sok értõ és lelkes nézõvel és némi pénzzel arra, hogy a kortárs magyar színjátszás izgalmas, új törekvései erõre kaphassanak. A Dekameron új változata reméljük méltó folytatása mindennek. „Vérbõ reneszánsz komédiának” sok elõadást hirdetnek. De ahogy ezt a beregszásziak és Vidnyánszky Attila tudja, úgy csak kevesen. Reméljük most is sikerül a beregszászi színészeknek a zsámbéki romtemplom köré igazi színházat „építeni”