Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2010. január 2.
A negyvenedik évfordulóra készül Jablonkay Mária

Negyven esztendő hosszú idő egy színész pályafutásában, főként, ha azt egyetlen színház társulatának tagjaként tölti el. Jablonkay Mária épp ennyi ideje örvendezteti meg játékával és tehetségével a kecskemétieket. A művésznő a jeles évfordulót éppen szilveszteri premierjével egy időben ünnepeli majd.

- A Nem ér a nevem című vígjátékban Miss. Cowper-t, a társadalombiztosítási ellenőrt játszom. Nem túl szimpatikus ez a karakter - olyan, akár egy Apeh-ellenőr –, s elég erőszakosan igyekszik felderíteni a bűncselekményeket. De valójában igaza van, hiszen a főszereplőnek bőven van rejtegetnivalója. Hogy az ellenőrök ilyen kellemetlen figurák, az szinte sztereotípia, ám hozzá kell tennem, hogy nekem nincs rossz tapasztalatom. Amikor nekem volt elintéznivaló ügyem az adóhatóságnál, csak kedves és segítőkész munkatársakkal találkoztam - meséli Jablonkay Mária.

- Ezt az előadást szilveszter napján mutatják be, s hogy a társulat bemutatóval búcsúztatja az óévet, azt tavaly Cseke Péter igazgató vezette be. Emlékszik arra, hogy korábban is voltak-e a kecskeméti teátrumban szilveszteri bemutatók?
- Nagyon-nagyon régen szokás volt ebben a színházban, hogy szilveszterkor előadásra vártuk a kecskemétieket. Akkoriban nem egy új darabot mutattunk be, hanem az évadban épp aktuálisan játszott operettet adtuk elő. Abban is más volt a régi szilveszteri előadás, hogy jóval később kezdődött: éjfélkor megállították a jelenetet, úgy köszöntötték az új évet. Hosszú évekig élt ez a hagyomány, ám amikor előtérbe kerültek a televíziós műsorok és kabarék, már nem volt akkora igény a színházra szilveszterkor. Ezért beszüntették a december 31-ei előadásokat. Most azonban úgy tűnik, ismét nagy az érdeklődés az évbúcsúztató premierre –a Nem ér a nevemre már minden jegy elkelt.
- Az évadban a Három nővér című előadásban láthattuk először, amelyben Anfisszát alakítja. Pályája során már játszott ebben a darabban?
- Nem, ez az első alkalom, hogy a Három nővérben játszom. Az öreg cseléd, Anfissza megformálása hálás feladat volt. A történet szerint ő a lányok dajkája, édesanyjuk halála után ő vette át a háztartás vezetését, és ő nevelte fel a gyerekeket. Az új asszony azonban kirakja a házból, mert úgy gondolja, aki már nem tud olyan jól dolgozni, arra nincs is szükség… Szintén idős hölgyet, egy hasonló karaktert alakítok az Eszter hagyatékában. Ezt tavaly mutattuk be a Kamaraszínházban, de idén is műsoron van. Ott Nunut alakítom, aki Eszter számára egyrészt anya az édesanyja helyett, és emellett barátnő is. Nunu az, aki mindenkiről tud mindent, ő mozgatja a szálakat. Igazán melegszívű teremtés. Nagyon szeretem ezt az előadást, úgy vélem, nagyon jól sikerült a regény dramatizálása.

- A beszélgetésre készülve megláttam egy évszámot az Ön rövid életrajzában: eszerint 1970 óta társulati tag a Kecskeméti Katona József Színházban. Mi az, ami ilyen hosszú ideig ebben a színházban tartotta?
- Most elárulom: a Nem ér a nevem szilveszteri bemutatója egyúttal egy nagyon fontos jubileum is az én életemben. Január elsején lesz ugyanis negyven éve, hogy Radó Vilmos hívására Szegedről Kecskemétre szerződtem. Nagy hiány volt itt akkoriban szubrettekből, ezért rám gondoltak. Fiatalon számtalan zenés előadásban szerepeltem, s főként táncos szubrett szerepeket bíztak rám. Később, a kor előre haladtával a prózai szerepek kaptak nagyobb hangsúlyt – ezeket szintén nagyon megkedveltem. Azért néhány éve még játszottam zenés előadásban is, a Cirkuszhercegnőben a táncoskomikus anyukája voltam. Hosszú idő ez a negyven év, rengeteg szép emléket őrzök az itt töltött évadokról, szerepekről, kollégákról magamban.
- Van olyan színpadi partnere, akire különösen jó visszaemlékezni?
- Nem szívesen emelnék ki senkit, nehogy valakit megbántsak azzal, hogy kimaradt. Hiszen számos kedves kollégával dolgoztam együtt. Örülök annak, hogy a színház vezetése ebben az évadban is gondolt rám, idén is nagyon jó szerepeket kaptam.


Bera Linda


© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.