Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

Jól esett Ádányt és Evacskát célirányosan megteremteni. Néha engem is rázott a kacagás! Dörzsöltem a kezem, mert tudtam, hogy ebből nemsokára marosszéki forgatós lesz. Az pedig az élővilág legszebb násztánca, ez tudnivaló.
spacer
Kárpáti Péter egyik legismertebb drámaírónk, színházi dramaturg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára - és most valami újat próbál: a színház és a valóság határaira rákérdező előadások létrehozója, amelyek a szakmai kísérletezésnek és az önismereti tréningnek egyaránt terepei.
spacer
Mert az egyensúly megtartása a világban most nagyon fontos feladat, és mi a magunk kicsi eszközeivel talán picit hozzá teszünk ahhoz, hogy ez a harmónia, ez az elveszett, vagy szétzilálódott harmónia valamilyen módon újra visszataláljon az emberek lelkébe.
spacer
Nemrég mutatták be Kárpáti Péter Két nő című darabját a Trafóban, amely a harmincas nők válságáról szól. Az előadás intimitásáról és a kapunyitási pánikról, a Két nő egyikével, Hegedűs Barbarával beszélgettünk.
spacer
Azt gondoltam, hogy tök érdekes lehet férfi fejjel eljátszani, hogy miket okozunk a nőknek, és ebbe belegondolni a másik oldalról.
spacer
Régen tudtomra adta egy rendező, hogy legjobb az a szerző, akinek legfeljebb a szobrával lehet találkozni az előcsarnokban.
<< < 1 2 3 4 5 6 7 8 9 ... > >>

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.