Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2013. augusztus 5.
Kezdődik a TE-ART Fesztivál!

Bicskei Gábor és Mátyás Irén által alapított, immár 30 éves múltra visszatekintő Zsámbéki Szombatok Összművészeti Fesztivál továbbfejlesztésével létrejött Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis a kiemelt művészeti fesztiválok közé tartozik. Programjának fontos eleme a fesztivál a fesztiválban projekt, melynek keretén belül minden évben megvalósul egy kisebb, aktuális témával foglalkozó tematikus fesztivál. Az idei évben a fiatalok megszólítása a cél.

 TE-ART Fesztivál 2013  

 2013. augusztus 10.-szeptember 8. 
 
Programunk öt hétvégén átívelő sorozat előadásokkal, beszélgetésekkel, vetítésekkel, a diákok számára meghirdetett workshoppal, művészeti pályázattal, kiállítással.
1.hétvége (augusztus 10-11.)
 
Augusztus 10-11. Határokon túli és hazai amatőr színjátszók XXI. találkozója (In memoriam Bicskei Gábor)
 
Helyszín: Műemlék Rakétabázis
 
A Bicskei Gábor és Mátyás Irén által alapított találkozó keretében 1992 óta minden évben a határon túli helyi találkozók, versenyek legsikeresebb előadásait hívjuk meg Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és a Vajdaságból, hozzájuk csatlakoznak magyarországi résztvevők is. Az elmúlt két évtizedben a határon túli színházi, művészeti és kulturális élet számos nagy tehetségű szereplőjének pályakezdésében fontos szerepet játszott a zsámbéki rendezvényen, illetve oktatási programban való részvétel. 
Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy a fiatal színjátszók továbbra is teret kapjanak és megmutassák a színházról és a világról való gondolkodásukat, érzéseiket. 
 Az idei találkozón a szlovákiai Jókai napok, az erdélyi  Partium Diákszínjátszó Fesztivál és a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozójának legkiemelkedőbb  előadásait láthatják  az érdeklődők, amelyet mindkét napon szakmai beszélgetés követ.
 
AUGUSZTUS 10. (SZOMBAT)
 
13:00 Erdős Virág nyomán: Kenjük Poe-ra!
            A Debreceni Egyetemi Színház Alkalmi Társulatának előadása
            Rendező: Lukovszki Judit
15:00   Arany János: Ágnes asszony
            A Dunaszerdahelyi Fókusz Diákszínpad előadása
            Rendező: Jarábik Gabriella
16:00   Örkény István: A végzet (Összeállítás egyperces novellákból)
            A Kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad előadása
            Rendező: Molnár János
19:00 Székely Csaba: Bányavirág
            A Lévai Bárka Színpad előadása
            Rendező: Újváry László
 
AUGUSZTUS 11. (VASÁRNAP)
 
10:00   Forgách András – Jean Cocteau : Vásott kölykök
            A Magyarkanizsai Gondolat-Jel Társulat előadása
            Rendező: Oláh Tamás
11:30   Lénárd Róbert: Semmi  (Janne Teller regénye nyomán)
            A Szabadkai Danilo Kis Alapítvány Színházi Műhelyének előadása
            Rendező: Kálló Béla
 
Az előadásokat szakmai beszélgetések követik!
 
 
2. hétvége (augusztus 15-16-17.)
Augusztus 15-17. 20 óra Állampolgári ismeretek (Citizenship)
 
Rendező: Tengely Gábor
a Manna Egyesület tehetséggondozó programján belül
a Manna Egyesület és a Zsámbéki Színházi Bázis ősbemutatója
Szereplők: Spiegl Anna, Ivanics Tamás, Fige Attla, Mohácsi Norbert, Viktor Balázs, Gergely Rozi, Krajcsi Nikolett, Kerkay Rita, Pál András, Nagy Mari, Bercsényi Péter
Produkciós vezető: Gáspár Anna
Dramaturg: Boronkay Soma
Fordító: Markó Róbert
Rendezőasszisztens: Zsirai Viktória
A Manna és a Zsámbéki Színházi Bázis közös előadása fiatalokról szól nemcsak fiataloknak. Ravenhill darabjának ősbemutatójában egy osztály életébe pillanthatunk be. Az Állampolgári ismeretek (Citizenship) fő kérdése az identitáskeresés, a közösséghez tartozás, és az – akár egy osztályban is modellezhető – társadalmi berendezkedés működése.
 
Augusztus 17. (szombat) 17.00 óra
Fotókiállítás megnyitó a diákok beérkezett pályaműveiből
 
18.00 – 19.30 Dokumentumfilm vetítés a Színház-és Filmművészeti Egyetemen készült évközi munkákból, valamint a korábbi vizsgafilmek levetítése.
 
3. hétvége (augusztus 23-24.)
 
Augusztus 23. 19 óra
AHOGYAN A VÍZ TÜKRÖZI AZ ARCOT
színházi megnyilatkozás 61 percben
Az előadás -Fazakas Misi ötlete alapján- a csapat improvizációiból született
 
Szereplők: Daragics Bernadett, Fleckhammer Éva, Mucha Oszkár-Hunor, Sukkaewbas Phanuwat, Wonwai A Tawirak
 
Fény: Eudard Gavriloiu
Hang: Eudard Gavriloiu
Video: Stibal Róbert
Megérett bennünk a vágy, hogy megmérjük a minket körülvevő társadalom lázát és erről beszéljünk a színház eszközeit felhasználva. Előadásunk dokumentarista jellegű, amely a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatjuk, így a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok és saját magunk történeteit szőttük színházi eseménnyé, folyamatosan keresve a magunkkal, nézőinkkel és az Istennel való találkozás lehetőségét, megmutatva arcainkat, ahogyan a víz tükrözi azokat.
 
Augusztus 24. (szombat) 20.30 óra Don’t Eat Group
Minimal Part 7. Live Video Shooting
Audiovizuális performansz
 
Juhász András - Koncepció, élő videó
Sőrés Zsolt Ahad – mélyhegedű, egyedi készítésű hangszerek, áramkör-átalakított játékok, analóg szintetizátorok, effektek stb.
Diák István – látvány
A performanszt beszélgetés követi az alkotókkal.
4. hétvége (augusztus 30-31.)
Augusztus 30. (péntek)
Workshop 9.00-17.00
A Kompánia Színházi Műhely mozgástréninget és színházi nevelés foglalkozást tart középiskolások részére.
19.00 A Kompánia Színházi Műhely interaktív etnojazz koncertje saját szerzeményeikből  
 
Augusztus 31. (szombat)
 
15.00 óra A Commedia dell’ arte – Simon Balázs előadása
 
17.00 óra
UtcaSzak Színházi Társulat: Hajótörés
Helyszín: Zsámbék, Zárdakert 
Alkotók: Bernáth Atom Tamás, Domonkos Ágnes, Lipka Péter, Simon Balázs, Simó Krisztián
maszkok: Stefano Perocco
 
A Hajótörés 12 „fonásból” álló jelenet-koszorú, amelyből alkalmanként - igazodva a helyszínhez és a közönség várható befogadói attitűdjéhez - hármat-hármat játszunk el. A jelenetek közösségi alkotásként, szabad improvizációkból születtek.
 
20.00 óra Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek
Az előadás után beszélgetés az alkotókkal.
 
5. hétvége (szeptember 5-6-7-8.)
Szeptember 5-6-7. 19 óra
WHITE COFFEE
fekete-fehér vígjáték.


A történet valótlan eseményeken alapul. A szereplők neve, kora és neme színtiszta hazugság. A szereplők politikai nézetei konstrukció szüleményei és bármilyen színészi hitelesség a fikció része. A zene és ének szándékosan hamis és az esetleges tánc teljesen indokolatlan. A próbák alatt senki nem sérült meg és semmilyen állatot nem ért fizikai erőszak. Csak a bagoly még mindig nem tudja, hogy hogy hívják azt a cigányt, aki repülőt vezet...

Magyarul, cseh feliratozással és szinkrontolmácsolással.
 
Szereplők: Fekete Réka-Thália, Fekete Lovas Zsolt, Koncz Andrea, Kovács Annamária, Orbók Áron és Vass Csaba


dramaturg: Gertrud Mária Korpič
díszlet és jelmez: Barbara Wojtkowiak
zene: Zdeněk Dočekal
koreográfia: Halka Třešňáková
produk
ciós vezető: Ester Peterová
r
endező: Lucie Málková
 
Szeptember 8. (vasárnap)  17.00
Balogh Rodrigó – Illés Márton: Peer Gynt gyermekei (Sin Village: 300 lélek 301 érdek)
Túra Színház & Vacsora
 
Ibsen világhírű színdarabjának, a Peer Gynt-nek feldolgozása egy szegény srác történetét meséli el, aki egy kis, korrupt faluban él, ahol a polgármester maffiája piszkos ügyleteinek senki nem mer ellenállni. Habár a fiú nagyon népszerű a nők körében, főként a polgármester lánya van oda érte, jó sok szerencsére van szüksége, miután nyilvánosan megemlíti a kis magyar falu visszásságait.
 
Írta:                 Balogh Rodrigó a Peer Gynt ösztöndíjasok műhelymunkája alapján
Rendező:         Balogh Rodrigó és Illés Márton
Dramaturg:      Illés Márton
Mozgás:           Jászberényi Gábor és Újvári Milán
Jelmez:            Szabó Fruzsina
 
Szereplők, a Független Színház Peer Gynt ösztöndíjasai
 
Ádám Orsolya
Boros Tamás
Budai József
Csiki Gellért
Farkas Franciska
Lovas Emília
Oláh Edmond
Tóth István
 
20.00 óra  Az előadást beszélgetés követi az alkotókkal. 
 
Információk, elérhetőség:
Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
A Zsámbéki Színházi Bázis GPS koordinátái: 
Latitude (szélesség)             Longitude (hosszúság)
N 47 33.421                             E 18 42.035
A Zsámbéki Színházi Bázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra.
A programokról, jegyárakról  felvilágosítás kérhető a Zsámbéki Tourinform Irodában.
Tel.: 23-342-318
 
További információk a honlapon találhatók: www.zsambekiszinhazibazis.hu
 
 
 

© 2020. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.