Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2013. augusztus 15.
Nekünk és rólunk szóljon

VÁLTOZÁS! Augusztus 30-án elmarad a Kabaré! Augusztus 31.én szombaton műsorváltozás: a Kabaré helyett 20.30-tól ismét ÁLLAMPOLGÁRI ISMERETEK! Tengely Gábor rendezővel készítettünk interjút, aki először rendez az idén a Bázison és történetesen egy magyar ősbemutatót Mark Ravenhill: Állampolgári ismeretek című darabjából

Hogyan fedezted fel a darabot?

Csináltam egyszer egy felolvasó előadást a Kortárs Dráma Fesztiválnak és akkor olvastam ezt a darabot angolul, de akkor nem emellett döntöttünk, mert sokszereplős, és azok az emberek, akikkel megcsináltam volna, nem is voltak egyeztethetők. Viszont nagyon beütött a téma. Ez egy 2004-es darab és akkori brit fiatalokról szól, de én úgy éreztem, hogy most tartunk itt. Sokkal frissebb a demokráciánk és ettől lassabb a dolgok áramlása. Kevés fogalmunk van arról, hogyan élnek a fiatalok. Nincs könnyű dolguk, mert sok mindenben felnőttnek kell lenniük, miközben gyerekként vannak kezelve és ez a felnőtteknek is probléma, illetve társadalmi probléma. Van ez a megörökölt poroszos iskolarendszerünk, amelyből néhány iskola ki akar szállni, több-kevesebb sikerrel, de az utóbbi időben úgy érzem, mintha visszafelé haladnánk, fölerősítjük azokat a régi normákat, amikre mi egyáltalán nem tudunk kritikusan nézni. Szóval különös aktualitása van ennek a darabnak.
Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla
Mohácsi Norbert, Viktor Balázs, Ivanics Tamás, Fige Attila

Kellett változtatni a szövegen, hogy a hazai közönség jobban értse?

Az előadást úgy próbáltuk megcsinálni, hogy nekünk és rólunk szóljon. Az iskolai rendszer sajátosságaira és az etnikai konfliktusokra vonatkozó részeket cseréltük ki benne és az előadás speciális jellege miatt technikai beavatkozásokra is szükség volt. A cél az, hogy ne csak színházban, hanem iskolákban is lehessen játszani, ahol három centiről nézhetik a diákok magukat a darabban.

Milyen rendezési változtatásokat igényelt részedről a darab?

Nagyon más ez, mint amit eddig csináltam, de iszonyú inspirálóak a zsámbéki körülmények. Ritkán voltam ennyire boldog munka közben. A színészeknek is bejön, pedig nem ebből a gázsiból fognak házat venni. Van egy ügy, ami fontos és ehhez csatlakoztak a Manna tehetséggondozó programjának a támogatásával.
Eddig csak előadást nézni jöttem ide és akkor mindig azt éreztem, hogy, ha egyszer nagyon menő rendező leszek, akkor itt fogok dolgozni. Persze tartottam attól, hogy milyen körülmények vannak, meg, hogy mit tudok majd ebből kihozni, hiszen általában nagyon technikásan rendezek és többnyire bábelőadásokat, amiben benne van a stilizáció. Érdekes volt szembesülni azzal, hogy ennyire explicit módon, mindenféle áttét nélkül bele tudok nyúlni saját magamba.
Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla
Jelenet az előadásból

Miért a legegyszerűbb térben, a menzán rendezted meg a darabot?

Az ebédlő a maga kopárságával és a neonokkal, a terasz, az ajtók, a növények, igazából olyan, mintha egy erdei iskolában lennénk. Nem akartam attól messzire menni, hogy egy iskolában vagyunk. A silóban azért nem lett volna jó, mert nem lehet közelről nézni és túl sokan férnek be. Annyira redukált a játékmód és iszonyú nehéz a színészeknek, hogy úgy kell játszaniuk, mint egy élő filmen, mert az arcukban vannak a nézők. Nem mondom azt, hogy ezzel bármi újat alkotunk, de nehéz átszűrni az egész szerepet a saját élményeiden és kitárulkozni. A darab pedig rémisztően nehéz helyzeteket vázol. Ráadásul saját nevükön játszanak a színészek, vállalva, hogy így sem tartják el maguktól a szerepet.
Meg lehetett volna csinálni kamaszokkal is persze, de szerintem az pszichésen rosszul hatna rájuk, vagyis akkor az pszichodráma, ami nem az én területem. Ha egy fiatal színész képes visszatekinteni a kamaszkorára egy előadásban, abból nagyon jól lehet építkezni.
Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla
Ivanics Tamás, Gergely Rozi, Kerkay Rita

Kik szerepelnek a darabban?

Vannak frissen idén végzett színészek, vannak, akik jövőre fognak diplomázni, vegyesen a kaposvári és a budapesti egyetemről. Rajtuk kivül szerepet vállalt meg az előadásban Nagy Mari (Nemzeti Szinhaz), Pál András (Radnóti Szinhaz) es Bercsényi Péter (Budapest Bábszínház) is.

Milyen előkészítés kellett, mielőtt felköltöztetek az erdőbe?

Nagyon feszített volt a próbamenet, négy hetet próbáltunk a zsámbéki periódus előtt. Azon kívül még tavasszal futottunk egy improvizációs kört, hogy közelebb hozhassam a színészekhez az egészet. A meglévő helyzetek alapján a Stúdió K-ban tartottunk egy olvasópróbát és utána kaptak három óra ebédszünetet, ami alatt meg kellett tanulniuk a darabot kívülről, amit természetesen nem lehet, így a saját szavaikat használták a jelenetekben. Ennek nyomán a fordításban kicseréltünk kifejezéseket a sajátjaikra. Jobb így nekik, hiszen én is borzasztó zavarban vagyok, amikor például a szex jeleneteket kell rendezni. Nincsen benne konkrét aktus, mert az elvitte volna a figyelmet a lényegről, de nagyon intim pillanatok ezek.
Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla
Ivanics Tamás - jelenet

Mi lesz a további élete az előadásnak?

Ősztől a Stúdió K-ban játsszuk és különböző iskolák osztálytermeiben. A legfontosabb célom, hogy a saját közegükben találkozhassanak magukkal a nézők. Ugyanakkor a felnőtteknek is olyan tükröt lehet tartani az előadással, hogy az is csodálatos lenne, ha ezt egy kamaszgyerek a szüleivel nézné meg, mert lenne miről beszélgetniük utána. Mi is szeretnénk fórumot szervezni hozzá.

Artner Sisso

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.