Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2013. július 31.
Jégtáblák és hal

Erdeős Anna rendezővel beszélgettünk a Kokkola próbáinak szünetében.

 - Leea Klemola: Kokkola című darabját rendezed, amelynek bemutatója augusztus 2-án a Zsámbéki Színházi Bázison lesz. Hogyan találtál a darabra, miért fontos számodra?

- Mint minden rendező, én is állandó darabkeresésben és olvasásban vagyok. Ezzel a darabbal egy éve találkoztam a Mai finn drámák című kötetben. Nagyon megtetszett, de a sok szereplő miatt akkor még kivitelezhetetlennek találtam. A hangulata, abszurd felvetése viszont azóta kísértett, rengeteg helyzetben a Kokkolára asszociáltam. Mondhatni, nem hagyott nyugodni az alapgondolat – egy csávó, Piano Larsson a Gondviselő Bt.-t üzemelteti: alkalmazottaival egy busszal járják Kokkolát és a környéket, hogy segítsenek. Semmi alapelv nincs ezen kívül, és az sem magyarázódik meg, mi lehet az indíttatás, sem pedig, hogy honnan van a finanszírozás. Ja, és természetesen mindenki evidensnek tartja a Bt. létezését és működését. Ez a mi önző pénz, és nem emberközpontú világunkban egészen abszurdnak hat. De mi van, ha mindezt elhisszük?
 
- A bemutató a Zsámbéki Színházi Bázison lesz. Miért ezt a helyszínt választottátok az előadáshoz?
 
- Ez nem volt kérdés, mivel nyár van és ez egy független produkció, egyértelműen Zsámbék jutott az eszembe.
 
- Ahogy mondod,  a darabban a Gondviselő Bt. alkalmazottai busszal járják Kokkolát és segítenek mindenkinek, aki bajban van. Az egyik szereplő fókává változik. Milyen Klemola világa és milyen párhuzamokat lehet vonni a mi világunkkal?
 
- Ami a Bt. belső körét körülveszi, Piano Larssonék barátai és hozzátartozói, az egy számunkra is ismerős közeg. Kódolható figurák és helyzetek. Megromlott kapcsolatok, félresiklott életek, alkoholizmus, testvérszelem, olthatatlan és halálra ítélt leszbikus vonzalom. Megalázott szerelmes, megalázott tolókocsis, önalázó öregasszony. Rengeteg pia, rengeteg hiány. Minden szereplő érthető, szerethető és játszható. Alapvetően dokumentarista elemekből építkeznek ezek a helyzetek, viszonyok, mégis mindvégig ott a szürreális vonulat. Egyrészt maga a Bt. (ha úgy fogjuk fel), másrészt ez a fókává változás, ami valahol nem is meglepő, érzelmileg ugyanis szinte lineárisan következik a szereplő lelki folyamatában. Érdekesen keveredik és válik egységgé realizmus és absztrakció a darabban, és talán ez a mi világunk legtalálóbb párhuzama.
 
- Az előadás zenés felolvasószínház lesz. Miért ezt a formát választottad a bemutatáshoz?
 
- A felolvasót azért, mert a sok színészt csak néhány napra tudtam összeegyeztetni. Ez egyben egy próba is arra, hogy tudunk-e, akarunk-e a későbbiekben együtt dolgozni. Hogy milyen újra együtt. A zenés pedig... érdekes, ez is valahogy evidens volt. A kaposvári léthez és tanulmányokhoz nagyon szorosan kapcsolódott a zenélés, talán erősebben, mint amit aztán a pesti színműn tapasztaltam. Kaposváron állandó volt a szünetekben és esténként együtt zenélés, főleg Hegedűs Barbiék osztályában, így aztán ők is lettek Czene Zsófival a „zenei vezetőink”.
 
- A felolvasószínház után tervezed-e rendes színpadi megvalósítását a darabnak?
 
- Igen, és látok is rá reményt, irányt.
 
- Néhány éve végeztél a kaposvári Egyetem színész szakán, majd elvégezted a Színművészeti Egyetem rendező szakát. Most ismét a régi kaposvári osztálytársaiddal dolgozol. A próbák már folynak, milyen a közös munka?
 
- Fantasztikus volt újra találkozni, nagyon vártam már ezt a pillanatot. Elemeztem is magamban, vajon miért pont velük dolgozom először friss diplomásként (pontosabban másodszor, júliusban rendeztem Zalaegerszegen is egy felolvasót, de ez egy annál nagyobb szabású ügy). Valamiféle gyökerek húzhattak újra a kaposvári társaság, életérzés felé. Ez nyilván csak azért erősebb, mint a friss, a bábszínész osztállyal való kapcsolatom, mert az a korszak volt az első, tehát a legmeghatározóbb, legintenzívebb találkozásom a színházzal. Ráadásul egy vidéki városban, ahol csak a színház van, az emberek talán jobban egymásra vannak utalva, nagyobb és egyértelműbb a közösségi élmény a folyton-együtt-levés. Mindenesetre nagyon jó ez így újra, miközben egyszerre valami teljesen természetes dolog is.
 
- Hogyan látod a mai fiatal színészek, rendezők helyzetét? Mennyire van lehetőségük a bemutatkozásra, érvényesülésre?
 
- Érdekes, hogy ez a kérdés minden beszélgetésben előkerül. Hát igen, elég központi téma. Azt hiszem nincs erre recept, nehéz is általánosítani, inkább egyéni utak vannak. Rengeteg irányba el lehet indulni, függetlenül attól, hogy sokkal kevesebb az egyértelmű lehetőség, és az utak sokkal rögösebbek, mint mondjuk 30 éve. De sajnos nem csak a frissen végzett színészek és rendezők helyzete nehéz, hanem a régebb óta a pályán mozgóké is. Sőt. Mi legalább beleszületünk, beletanulunk ebbe a másmilyen keresésbe, felvérteződünk az alatt a négy-öt év alatt (nekem szerencsém volt, összesen nyolc évig tanulhattam ezt), amit a kezdetben biztonságosnak tűnő iskolafalak közt töltünk. Mindenre nyitottnak és iszonyú kreatívnak kell lenni ahhoz, hogy az ember új forrásokra, gondolkodásmódra és lehetőségekre találjon. És nem szabad feladni.
Váradi Nóra

© 2020. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.