-A tavalyi év egyik kiemelkedő, ám ’titokban maradt’ előadása volt az Ottmaradtak, romantikus fantasy opera. Hogyan állt össze a csapat és miért Zsámbékot választottátok helyszínül?

-Helyet kerestünk és először a legvadabb gondolatoktól indítottunk. Eredetileg valamilyen vadkempingezős helyen szerettünk volna előadást, egy nagy katonai konyhasátorban. Végül, ahogy tisztult az anyag, a lehetséges helyszínek is leszűkültek. Így jutottunk el Zsámbékra és a fesztivál szervezője, Mátyás Irén igent mondott a kérésünkre. A passióban laktunk és próbáltunk, szabadon dolgozhattunk.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Czakó Julianna, Molnár Gusztáv

-Színészek és zenészek közösen dolgoztak együtt. Korábban ismertétek már egymást?

-Ez egy baráti társaság, főleg a Zeneakadémia jazz tanszakos és a Kaposvári Egyetem színész szakos hallgatóiból.

-Miután beköltöztetek a nagy hangárba, hogyan folytak a próbák?

-Otthon írtam egy kanavászt, melyet alapvetően a színészek álmai alapján állítottam össze, dramatizáltam. A kanavászban felírtam, hova szeretnék dalt, pl. Dal az édesanyám könyvtáráról. Erről a témáról kellett írni dalszöveget, majd íródott rá zene és megszületett egy song. Nem tudtuk, hogy ebből a kísérletezésből lesz e kész végeredmény, de végül sikerült, összeállt az előadás.

- Milyen szerepet játszott a látvány az előadásban?

-Zsámbéki életünk egy szeletkéjét próbáltuk belerakni a térbe. Ahol aludtunk, az maga lett a színházi tér, melyet saját színházi céljainkra rendeztünk be. Egy víztartályból mosakodtunk, önellátóak voltunk. Ezekből a körülményekből is alakult a darab.

-Végül két munkabemutatót tartottatok. Milyen visszajelzéseket kaptatok?

-Érkeztek olyanok, hogy jó előadás volt, elgondolkodtató, asszociációkat keltett, szép a zene, de volt olyan is, aki nem értette. Azt hiszem, ennél többet nem is várhattunk. Ha a nézőben elindított valamit bármelyik kép vagy dal, elgondolkoztatta egy-egy részlet, már nem dolgoztunk hiába.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Molnár Gusztáv, Lovas Rozi

- Mindenesetre megszavazták nektek a bizalmat és idén már négyszer, július 8.-11. között láthatja a közönség a többhetes közös munka eredményét. A címe Egy Carmen, amely Bizet Carmenjének újragondolása, opera remix. A csapat magja megmaradt, de számos új színész, zenész csatlakozott hozzátok. Mennyire más az előadás létrehozása a tavalyihoz képest?

- Egyrészt szabadabb, mert még kanavászt sem hoztam. A darab vázlata ott volt a fejemben, de nagyon sokat alakult a próbák során. Másrészt kötöttebb, mert a Carment remixeljük . Sok minden megmaradt az eredeti történetből, de egy kissé sarkítva. Gyorsan folynak az események, nem úgy, mint az eredeti Carmenben, ahol hónapokat nem látunk a történetből. Nagyon élvezzük a munkát, ahogy finoman használhatjuk a fantáziánkat. Megnyílik a történet, egyre többet tudunk meg róla és egyre határozottabban látjuk, hogyan fog kinézni az előadás. Hasonlóan épülget, mint tavaly, de akkor álmok alapján készült, s mivel az álmok bármerre vezethetnek, szabadabb is volt. Itt viszont egy gyilkosság felé menetel az előadás.

-Milyen lesz a színházi tér?

-Egy furcsa, mesebeli kis kocsmát képzelünk el. Mindeközben Zsámbékon van, tehát valamennyire megmaradnak az itteni igazságok.

-A történet ideje behatárolható?

-Most játszódik, mai srácok mennek ebbe a kocsmába, de ez egy nagyon régi hely. Jelen és múlt találkozik itt.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Kárpáti Pál

-Az operából mennyire hagytatok meg eredeti részleteket?

-Ami a kanavász volt tavaly, az idén az, hogy megjelöltem öt dalt, ami elhangzik az előadásban. Bármennyire is távolodunk a Carmen sztoritól, nem szándékosan, de még mindig közel maradunk hozzá. A nézők mégsem az eredeti Carment fogják viszont látni. Kíváncsiak vagyunk a reakcióikra. Gondolkozunk azon, hogyan tudjuk rávenni őket, hogy nyilatkozzanak, elmondják a véleményüket. Az Ottmaradtak bemutatója után együtt maradtunk a nézőkkel abban a térben, ahol játszottunk és ők zavarban voltak a helyzettől. Mosolyogtak, jól érezték magukat, de nem nagyon nyilatkoztak. Nagyon örülnék, ha most beszélnének az élményeikről. Sokat gondolkozunk ezen, szeretnénk megtalálni a módját, hogy megnyíljanak és visszajelzést kapjunk.

-Arra gondoltatok, hogy interaktívvá tegyétek az előadást?

-Érdekes lesz, mert annyira szűk térben játszódik, hogy szinte elkerülhetetlen az interaktivitás, de nem lesz interaktív. Filmkivágásokat lehet megélni, különféle aspektusok érvényesülnek a nézőtér különböző pontjairól. Mindenki egy kicsit más filmet lát, más hangsúllyal, de ugyanarról szól. Ez abból adódik, hogy a szűk tér miatt szinte a játékba ékelődnek a nézők. Kevesen fognak széken ülni, inkább a dobogószéleket foglalják majd el. Ez a tér, amellett, hogy kocsma, a bikaviadalok arénáját is idézi. Talán ez lesz az a pont, amely beszélgetést indíthat el, hiszen mindegyik néző másképpen fogja megélni a látottakat a tér különböző pontjáról.

-Ez az együttlét, nyári önképző kurzus jó alkalom kísérletezésre, önmagatok megismerésére. A Kaposvári Egyetem hallgatóiként milyen lehetőségeitek vannak, hogy megtaláljátok a saját utatokat? Hogyan segíti ezt az a rendszer, melyben tanultok?

-Ez a képzés elég fiatal az egyetemen belül. Pár éve tanszékvezető váltás volt és most egy kicsit más, mint amikor odakerültünk. Egyre inkább kezd belendülni, úgy érzem, jó dolgok történnek az osztályunkkal. Sok lehetőség van filmezésre, kis színházakban, nyári színházakban. Jártunk a POSZT-on és rendszeresen fellépünk a Merlin Színházban. Szerintem inkább az a kérdés, ki merre felé szeretne menni. Vannak olyan emberek az osztályban, akiket vonz a kőszínház, de más formában is ki tud bontakozni, mint ez a zsámbéki Carmen-projekt.

-Nehéz ilyen fiatalon döntést hozni, magának a döntésnek a kérdése is nehéz. Még a felelősségét se érzi az ember.

-Szerencsére az osztálynak elég lehetősége van arra, hogy megpróbálja meghatározni magát ebben a színházi életben. Az én mániám, hogy döntést kell hozni, még akkor is, ha nincsenek lehetőségek. Ha valaki döntést hoz, az élet mégis afelé fogja sodorni. Erről ritkán beszélünk, pedig fontos: a pályára kerülésről, arról, hogy mit szeretnénk csinálni. Én már meghoztam ezt a döntést és néha kimondom, hogy nem színész leszek, hanem rendező.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Jelenet az előadásból

-Édesapád Kárpáti Péter, drámaíró, színházi dramaturg. Mennyire befolyásol  ez téged?

-Szerencsére inkább előnye van, mert nagyon sokat segít. Amikor a fejem tele van mindenféle fiatalos gondolatokkal a darab dramatizálása során, elbeszélgetek vele és a tanácsai, észrevételei segítenek rendet teremteni. A másik előny, hogy jó ízlést kaptam otthonról. Az egyenlőre nem zavar, hogy mindenki megkérdezi,Kárpáti Péter fia vagyok-e. Öcsém is színházzal foglalkozik. Az elején volt kérdéses, amikor kiderült, hogy mindenki színházi pályára akar menni, aki kicsit felcseperedik ebben a családban. Most már inkább viccesnek találjuk.

-Mit üzentek a nézőknek?

-Ne várják el, hogy az eredeti Carment fogják látni és feltétlenül számítunk a véleményükre! Jó szórakozást!