2008 nyarán - akkori fázisában - már bemutatták az előadást Zsámbékon. A rendező szándékai szerint idén is visszatérnek a színházi bázisra, mert az ottani tér kivételes lehetőségeket kínál. A debreceni bemutató 2009. január 30-án volt.

Az előadás alapjául Borbély Szilárd két kötete és - ezek részeként - családi tragédiája szolgál. Az előadásban megjelenő történetnek három rétege van: a család, az eseménnyel kapcsolatos tények és a költészet rétege. A család: Borbély Szilárd családja. A tények: egy karácsony estén az író szülei rablógyilkosság áldozatai lettek. A tetteseket bizonyíték hiányában felmentették. És a költészet: 2004-ben megjelent a tragédiát feldolgozó Halotti pompa című kötet, majd 2008-ban kiadták az Egy gyilkosság mellékszálait is. Megjelenésükkel a tragédia a magyar irodalomtörténet részévé vált. A három réteg egységet alkot, bár ezek nem ugyanolyan arányban és nem ugyanolyan hangsúllyal szerepelnek az előadásban.

Két nagy szerkezeti egység követi egymást. Az elsőben a gyilkosság, annak előzményei és következményei kapnak nagyobb szerepet. Itt egy olyan narratíva működik, amely különféle kifejezési módokat használ fel a történetmesélés során. E narratívának külön kijelölt helye van. A színpadon felállított nézőtér első sorától alig három méterre kezdődik a játéktér, mely könnyen átjárható, széltében végigfutó sávokat mutat.

A felkínálkozó hatalmas mélységet kihasználja a rendezés, lehetővé válik az előadáson belül a szimultán játék, de ahogyan egyre beljebb haladunk, fokozatosan eltűnik a világi realitás mezeje. Az első keskeny sáv, mely hozzánk a legközelebb van, a realista színházi nyelvé. Egy férfit és egy nőt látunk, a férfi apró, jelzés értékű karácsonyfát farag bele épp a talpazatba, a nő az ünnepi sütemény tésztáját gyúrja. Jobb oldalon, a konyhában ülnek, bal oldalt a nappali. Egy ablak jeleníti meg a fal képét mindkét helyen. Későbbi halálukat is ideképzelte Vidnyánszky, egymás mellett állnak, kifelé merednek, majd a végzetes tett pillanatában vért köpnek az ablaküvegre, melyhez arcuk torz módon hozzányomódik. Egyszerű, szimbolikus, ugyanakkor nagyon erős kép. Nem véletlen, hogy ez a realista színházi kifejezésmód van a térben hozzánk legközelebb, ugyanis ez áll hozzánk a legközelebb - általa tudja a rendezés a nézőhöz közel hozni a gyilkosságot, a tragédiát.

A szikár tények, melyek az előadásban elhangzanak, és melyek alapját boncolási jegyzőkönyvek, rendőrségi közlemények adták, kegyetlenül objektív hangon szólalnak meg, és ezzel kijelölik azt a határt, melyen átlépve újra és újra a történet valóságához és realitásához juthatunk el. Hátrafelé haladva a színpad mélységében a színészek hol a narratíva elemeiként, azaz szereplőkként, hol a versek világának megszólaltatóiként jelennek meg. Ez a Borbély-költemények világa, itt villannak fel az erős lírai képek, itt jut szóhoz az író eseményektől elszakadó, kereszténységen elmélkedő filozófiája.

Az - időben is - második nagy szerkezeti egység felerősíti a költemények világát, és teljesen elhagyja a narratív szálat. A történetben erős hangulati, vizuális és zenei előkészítés és fokozás után a már várt katarzis ijesztően tör ki. Ritka színházi pillanat. E végpont a lírai filozofálás kezdete is egyben. A két egység, tehát a narratív és a tisztán lírai-filozófiai rész azonban nem válik el határozottan egymástól, hiányzik a hangosan kimondott váltás, mely például külön felvonásban realizálódhatna. Azzal, hogy az előadás a kerek történetnek katarzissal kijelöli pontos(nak tűnő) határait, majd új és valamelyest más gondolati világ feltárásába kezd, némiképp kínos helyzetbe hozza a nézőt, aki lehet, hogy egy ilyen súlyú történetmesélés után nem vágyik egy tisztán filozofikus gondolati világba, mert akkor, a katarzis utáni pillanatban már nem képes többet befogadni. Bizonyos szempontból nem is indokolt (nem hiánypótló) ez a folytatás, hiszen az előadás első, narratív felében is jelen vannak a Borbély-költemények, hallhatóak, érzékelhetőek végig.

A betlehemes játékot jelképező fiú végig jelen van a háttérben, a színpad tereinek különböző pontjain tűnik fel. Többek közt általa jelenik meg a Míg alszik szívünk Jézuskája című kötet (2005) gondolatisága - a Halotti pompa mellett ez a mű szolgál az előadás kiindulópontjaként. A profán betlehemes játék a megváltás örömére emlékeztet, a megváltás azonban elmarad Borbély Szilárd verseiben. És ha nem történik meg a feltámadás, akkor marad a halál, és a halálban mindenki, tetteitől függetlenül egyenlő. Ez a fő gondolati vonal képes folyamatosan önmagában is létezni, és visszautalni a tragédiára is, okozattá téve azt (ld. Bedecs László elemzése). A szövegben és az előadásban a kereszténység olyan kiemelkedően fontos pontjai, mint a Golgota, a bűn vagy a keresztre feszítés, valamint a zsidó Jézus problematikája a holokausztig vezet el. Ekkor már a képek és a színészek mozgása pusztán metaforikus, a vagon zakatolva, lassan eltűnik, az utazók nyers tésztából kapnak Dávid-csillagot homlokukra.