Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2007. augusztus 28.
Tópartra tart a tortatolvaj lator
Járó Zsuzsa-az AlakalMáté Trupp újra Zsámbékon

A felnőtt életkezdés legfontosabb mozzanata, hogy ne veszítsük el a gondjainkra bízott fogsormintát, melyet vidékről a fővárosba hozunk. Lehetséges azonban, hogy a felnőtt életkezdés záloga a telefonfülkében felejtett fogsorminta.

A felnőtt életkezdés legfontosabb mozzanata, hogy ne veszítsük el a gondjainkra bízott fogsormintát, melyet vidékről a fővárosba hozunk.
Lehetséges azonban, hogy a felnőtt életkezdés záloga a telefonfülkében felejtett fogsorminta.
Nem így mondanak-e igent és nemet az antik eposzok, nem így kérdeznek-válaszolnak-e a klasszikus görög drámák? Tedd! Ne tedd! Ne feledd! Feledd, mielőbb!
A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázison az Antik hősnők 21. századi szemmel sorozat keretén belül két Médeát is játszottak. Most azonban nem ezekről – a lengyel és a magyar előadásról – lesz szó, hanem az esténként egyazon időpontban, másik játszóhelyen kezdett kollektív alkotásról, a Járó Zsuzsa című pszichogroteszkről. Az AlkalMáté trupp bemutatóját, Máté Gábor rendezését hirdethették volna így is: „modern hősnő antik szemmel”. S ebből még sokkal terjedelmesebb sorozat válhat. Kilenc férfiról, öt nőről szólhat az időmérték (vagy blank verse, társalgás, diskurálás, rap, némajáték). Egyesével – és együtt. A csak Zsámbékon működő (s már három, részben rokon jellegű produkciót maga mögött tudó) közösség ugyanis elhatározta: a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2003-ban végzett osztály egy-egy tagja (az addigi emberi és művészi út) lesz alanya és tárgya évenkénti nyári premierjüknek. A mindenkori „drámahőst” sorshúzással választják ki. Tizennégyen diplomáztak, tehát ez még tizenhárom zsámbéki nyár.
Szerencséje vagy balszerencséje-e Járó Zsuzsának (és az osztálynak), hogy az istenek elsőként az ő nevére mutattak rá, s egy parodizált, játszi-komoly görög dráma (vagy félbe-szerbe eposz) papírhenger-oszlopokkal határolt színpadán először az ő életének három évtizede kerül terítékre? Elsőre nagyobb durranás lehetett volna, ha például az Amerikát megjárt, filmfőszerepekkel büszkélkedő-kacérkodó, a bulvárlapok címoldalán is fel-felbukkanó Fenyő Iván a véletlen kiszemeltje?
Nem könnyű a válasz. A Járó Zsuzsa című, szünet nélküli két óra ugyanis épp annyira szól az 1977. március 15-én született, az Örkény István Színházban és az egri Gárdonyi Géza Színházban fellépő, tehetséges fiatal színésznőről, mint egy kitalált-kitálalt ifjú nőalakról. Ennek bizonysága többek között, hogy az este folyamán Jordán Adél, Kovács Patrícia, Péter Kata és Szantner Anna igen jól – hol torokszorítóan, hol mulattatóan – játssza Járó Zsuzsát, Járó Zsuzsa viszont hendikeppel indul, hiszen ő éppen az, aki, s így nem játszhatja, „csak” élheti az egykor fogsorminta-elvesztő címszereplőt. S ez ebben az előadásban nem előny. Kívülállónak kell lennie a saját sorsa leképezésében, mert a civil ügy – hogy éppen vele mikor, hol, mi történt – bizony érdektelen. Amint azonban a szülői házból való kiszakadás, a korai házasság és válás, a szerelmi és szexuális hercehurcák, a sokadikra sikerülő felvételi, a pályakezdés átmegy a darabbeli Járó tulajdonába, s az ő jellemzésére szolgál, a színművésznő már csak a nevét kölcsönzi. Valaki másnak.
Járó szerencsére kitűnően játssza e valaki más-ugyanazt. Jól tűri, hogy a tervezett sorozatban próbababa lett. Időnként mosolyog azon, ahogy a kaján többiek súgnak-búgnak a háta mögött. Hiszen az nem is az ő háta! A hősnő a Széphátú Újhószíntavi Nimfa. A Járó ilyen, a Járó olyan, a Járó ezzel, a Járó azzal, a Járó így, a Járó úgy… – sustorogják, hadarják, fontoskodják. A diák-, azaz immár művésztársak a közös igyekezettel alkotott jelenetek javából a maximumot hozzák ki. Főleg az – úgymond – Járó-betegek köre bús férfiainak panaszaiból. Szegény szerelmi, érzéki megbabonázottak kibeszélős szeánszon sírják el, mi maradt belőlük a súlyos kór következtében. Czukor Balázs, Dömötör András, Fenyő, Máthé Zsolt, Száraz Dénes, Vajda Milán, valamint – bár az ilyen közösségi attrakciónál nem szokás a kiemelés, hisz valóban a csoport közös munkája, együtt lélegzése dominál – a leghálásabb epizódokat egyébként is magáénak tudó Mészáros Béla és Mészáros Máté remekül tudósít a lélekkóros világfájdalom mibenlétéről. Vörösmarty Mihály versében, a Petikében a szerelembetegséget észlelő mama egyszerű úton intézi el a gyógyítást („Ármány-adta Péterkéje! / Még mi nem volt a bibéje!…” és így tovább). Itt a roskatag fiatal férfiak csak rágják, rágják egymás fülét és a saját szavaikat, aztán elteszik magukat a jövő csütörtökig, amikor ismét körbe ülnek, mormognak, hasba öklözik a másikat. Deréktól lefelé a fiúk is szoknyaszerűséget viselnek. Az öltözék nem idegen a görög tragédiák interpretációs világától, s azt is kifejezi: ezúttal mindenki megzsuzsult. Izsák Lili szinte a semmiből hozta össze a takarásokra is alkalmas díszletet és az uniformizálás, dísztelenség, színtelenség ellenére markáns jelmezeket.
Gál Kristóf hiányzik a jelenetből, az előadásból, az osztályból. A játszók kivágják magukat, érzékenyen-viccesen átszellemítik a szituációt. De hogy tizennégy helyett tizenhárman vannak, előrevetíti a vállalkozás legérdekesebb dramaturgiai kérdését: még az is előfordulhat, hogy nem is egy fő lesz távol, sőt magát a címszereplőt is nélkülözheti valamelyik majdani előadás. De ne féltsük Mátét és truppját. Most is akkor a legnívósabb a rideg teremből a hátsó, szabad térségbe nyitott életjáték, amikor az értés, ízlés, helyzet támasztotta nehézségeket kell megoldaniuk. Szellemes, találó a szövegek többsége (mindegy, igénybe vették-e rutinos író segítségét vagy maguk hozták össze önerőből a dialógusokat). Voltaképp helyzetgyakorlatok majdnem hibátlanul kidolgozott láncolata a mű (ami tizenhárom évre azért önmagában nem lesz elegendő). A bennfentes, a színészvilágban otthonos kétszer annyi poént ért, mint a kinnfentes. Ez utóbbiaknak, nekünk sem kell szomorkodnunk. Nem olyan nehéz beleélni magunkat az artikulációt nyelvtörővel tanuló színészpalánták helyzetébe („Tópartra tart a tortatolvaj lator”), késni mindenki késett már, lerobbant gépkocsival, balul sikerült bulival is akadt már dolga. Mindehhez a Járó Zsuzsa cím inkább csak fedőnév. Rólunk van szó, mindnyájunkról, a hat- vagy hány milliárd potenciális drámahősről.
Máté az előadás-szervezés, a színészvezetés, a közösségteremtés biztos pedagógiájú profizmusa mellett éppen a célok átláttatásában regnál. Színészei ókori hírnökökként stafétáznak vagy trónállóként őrködnek: valamelyikük kezében mindig világít a fáklya. A „Hasonló, add tovább!” elv működik az előadás mélyén, s jelzi előre az egész program karakterét.
Zsámbéknak tehát tizenhárom évre előre megvan (részlegesen) a műsora. Netán tizennégyre. Ráadásként majd Máté Gábor tanár úr is megérdemelné, hogy címszereplő legyen.

Járó Zsuzsa
AlkalMáté Trupp,
Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis
Rendező: Máté Gábor
Tarján Tamás
Forrás: Népszava, Szép Szó, 2007.aug.25.

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.