Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2007. augusztus 14.
Legalább röhögjünk egy jót

Máté Gábor első legendás osztálya évente rendszeresen osztálytalálkozót tart Zsámbékon. Ott lebzselnek naphosszat, jól vannak, és előadások formájában kibeszélik, hogy máshol viszont általában cefetül érzik magukat.

Máté Gábor első legendás osztálya évente rendszeresen osztálytalálkozót tart Zsámbékon. Ott lebzselnek naphosszat, jól vannak, és előadások formájában kibeszélik, hogy máshol viszont általában cefetül érzik magukat. Ebből már eddig is több remek produkció született, az akolmeleg, az együtt játszás, az újra találkozás öröme lelkesítő teljesítményeket, új színeket csal elő a máshol már külön-külön is szerencsét próbáló csapat tagjaiból. Tavaly az Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja című produkció végén, személyesen, saját nevükkel, civilben is beszéltek magukról a színészek: valamennyi általuk írt, rögtönzött, sokszor helyzetgyakorlatokból építkező ilyen este lényegében önvallomás.

Az AlkalMáté Truppnak nevezett társulás évente a volt osztály valamennyi tagjának életéről készít egy-egy előadást. Hogy mikor kiről, azt sorshúzással döntik el. Az idén Járó Zsuzsának kedvezett a szerencse, így aztán nemes egyszerűséggel Járó Zsuzsa lett a produkció címe. Bár azt is rögtön el kell mondanom, hogy azért nem csak róla szól az este. Vannak ugyan momentumok az életéből, arról például, hogy kezdetben hogyan nem boldogul a vidéki kislány Pesten, miként veszíti el például a rábízott fogsormintát, vagy éppen a főiskolán hogyan próbálja elkerülni a kevéssé kívánatos közeledéseket. És itt, a főiskolánál ezúttal rögtön le is ragadunk, némiképp átmegy bennfentesbe az amúgy nyilvánosan meghirdetett osztálytalálkozó. Parodisztikus, groteszkbe hajló, kesernyés, de mégis valamennyire nosztalgikus életképeket látunk az azóta egyetemmé váló intézmény napjaiból. A felvételire is bepillanthatunk, vagy a túlzottan merev beszédórára, de láthatjuk azt is, hogyan tudálékoskodik valamelyik tanár, vagy egy másik tanerő miként igyekszik elmagyarázni, hogy a vele folytatott szexuális kapcsolat mennyire segítené Zsuzsa ellazulását, és ez milyen jó hatással lenne a színpadi munkájára. Szó esik házasságról, gyors válásról is, tehát tulajdonképpen ott vagyunk a régi témáknál, hogy nem fenékig tejfel az élet, és milyen romlott és gagyi a színházi szakma jó része meg ez az egész ország, és mennyire nehéz boldogulni benne. Mindez nem búskomoran van elővezetve, hanem diákos szemtelenséggel, nyelvöltögető virgoncsággal és szókimondó humorral. Az előadás a görög tragédiák fennkölt stílusában kezdődik, hogy aztán még röhejesebbé váljanak a piszlicsáré hadakozások, majd bejönnek persze más stílusok is, tulajdonképpen semmit nem visznek vaslogikával végig a játszók, hanem az ötletelés szintjén összehordanak hetet-havat.

Halálra élvezik, hogy együtt játszanak, és az egészből végül mégiscsak összeáll egy alaphangulat, ez egyáltalán nem vidám, de ha már a világ olyan pocsék, legalább röhögjünk rajta egy jót, hirdeti az AlkalMáté Trupp tehetséges csapata.
Bóta Gábor

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.