Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2006. július 10.
A végítélet szemétdombja

Szenzáció, hogy a kolozsvári magyar színház igazgatója, a produkció rendezője, Tompa Gábor az előadás napján Bukarestből ideröppenve ugrott be Pozzo szerepébe a megbetegedő Nemes Levente helyett.

Összeszokott kettős Pálffy Tibor és Váta Lóránd, láthattuk már tőlük például Don Juant és Leporellót, vagy éppen Othellót és Jagót. Nem unták meg egymást, újabb és újabb inspirációt merítenek a másikból. Általában Pálffy adta a páros magabiztos, parancsoló tagját és Váta a megszeppent kis ügyefogyottat. A Godot-ra várva sepsiszentgyörgyi előadásában mindketten bohócok és egyszerre lepusztult véglények, valahol a világ végi pusztaságban. Both András díszlete festőien hátborzongató: megszámlálhatatlan elvásott cipő hever a színpadon. Az ember elképzeli, hogy valaha mindnek gazdája volt, és óhatatlan az asszociáció a koncentrációs táborokra vagy az atompusztításra. Mindez ezúttal Zsámbékon, egy ormótlan rakétasilóban lidérces hatást kelt. Mintha a végítélet szemétdombját látnánk.

Persze abszurd darabról van szó, a rémségek komikummal társulnak, Estragon és Vladimir jobb napokat látott, foszlott ruháikban csetlenek, botlanak, szerencsétlenkednek a deszkákon, a két clown a viccelődéstől a sikertelen öngyilkossági kísérletig mindennel próbálkozik, hogy enyhítsen a páros kozmikus magányán. Pálffy és Váta az összeveszések és a kibékülések, a halálos elkeseredések és a felcsillanó életöröm számtalan variánsát játssza el, az első részben kissé tempótlan vontatottsággal, de költői szépséggel, a második felvonásban nekilódulva, teljes lendülettel.

Szenzáció, hogy a kolozsvári magyar színház igazgatója, a produkció rendezője, Tompa Gábor az előadás napján Bukarestből ideröppenve ugrott be Pozzo szerepébe a megbetegedő Nemes Levente helyett. A külföldön sokat dolgozó, nemzetközi hírű rendezőt soha nem láttam még játszani. Súlya, sőt fajsúlya van a színpadon. Ugyanakkor akkurátusan magyarázós a beszédmódja, ez némiképp lassítja a produkciót, mégis illik a lepusztultság közepette is urizáló Pozzo figurájához. Félállati sorban tartott szolgáját, Luckyt ebben a felfogásban nő, Péter Hilda alakítja, remekül. Sajátos elegyét keveri ki a zavaros tudatú, olykor mégis találó gondolatfoszlányokat hangoztató, elgyengülten reszkető, néha viszont nagyon is eleven lénynek.

Tompa elemző elmélyültséggel komponál, egész víziót fest a végítéletről. És miközben ezt teszi, a díszlettervező segítségével telerakja szürkével a színpadot, ugyanakkor meleg, biztató fényeket is használ. A kétségbeesetten egymásba kapaszkodó tekintetekben ott a remény, hogy ki lehet kecmeregni ebből a sivárságból. És ott van gyógyírként a kesernyés humor is. Amelynek segedelmével a saját hajunknál fogva csak sikerül magunkat kirángatni abból a helyzetből, amelyet Samuel Beckett elképesztő zsenialitással írt meg.
Bóta Gábor

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.