Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2005. augusztus 18.
Meseerdő közepén

A Zsámbéki Színházi Bázis bejáratánál árválkodó tábla szerint ezen az estén a Meseerdő felé kell vennünk az irányt, ha Vidnyánszky Attila két éve itt már bemutatott előadását akarjuk megnézni.

Meseerdő közepén
A Három nővér a Zsámbéki Színházi Bázison


A Zsámbéki Színházi Bázis bejáratánál árválkodó tábla szerint ezen az estén a Meseerdő felé kell vennünk az irányt, ha Vidnyánszky Attila két éve itt már bemutatott előadását akarjuk megnézni. Később jövünk rá, hogy talán mégsem rég ottfelejtett feliratról van szó: a beregszászi társulat tagjai ugyanis ritkán látott meselényekként népesítik be a néhány estére színpaddá változó erdei tisztást, a környező dombokat meg a mellettük csöndben omladozó, elhagyott kaszárnyát.

Vidnyánszky Attila rendezését látva az első és legfontosabb említendő a különleges térkezelés kell legyen. A három és fél órás időutazás eszköze és motorja ez a nem ember építette, végtelenné táguló-tágítható környezet, melynek csupán a horizont szab határt a lassan közeledő éjszakában. A benne elhelyezett tárgyak, különösen a laktanyaépület közvetlen közelében lévők lágyan, szinte észrevétlenül simulnak bele a fákkal, lankás dombokkal, poros földúttal tarkított összképbe. A nézők félkörben ülik körbe az aprócska ligetet, melynek a dús lombkorona ad természetes mennyezetet. Prozorovéknál, valaha szebb napokat látott (cigaretta égette lyukak a csipkefüggönyön) vidéki kúriájuk kertjében vagyunk: az áhított Moszkvától való iszonyú térbeli és lelki távolság azonnal kézzel is tapinthatóvá lesz. Ritkán látni ennyire letisztult, finoman fogalmazó, tökéletesen áttetsző előadást.

Nincsen magáról nagyot képzelő rendezői ötlet, az eddigi befogadástörténetet mindenáron átírni igyekvő, erőszakolt koncepció. Kosztolányi fordítását is majd’ teljes egészében halljuk. A beregszásziak Három nővér-je varázslatos pillanatok, elsuttogott gondolatok lassan hömpölygő folyama. A mozdíthatatlan táj az érzékeny világításnak és a folyton változó természetes fényviszonyoknak köszönhetően lassan tovagördülő forgószínpaddá változik. A monológok, párbeszédek vagy csoportos jelenetek előadóira árnyalatnyival erősebb fénysugár vetül, de a többiek közeli jelenléte ilyenkor is magától értetődő. Észrevehetetlenek a jelenethatárok, csendes hullámzással siklunk egyik színtől a másikig. Nincsenek fő- és mellékszereplők (ezért néhol hangsúlyosabb a Szűcs Nelli játszotta Natasa alakja mint akár a címszereplőké), sem fontos vagy kevésbé érdekes jelenetek. Helyettük aprólékos pontossággal megrajzolt részleteket kapunk, melyek hatásosan közvetítik az egészet.

Hogy mi lenne az a bizonyos „egész”? A kimondott és kimondhatatlan vágyak, a képzeletben vagy valóságban átélt emlékek. Valamiféle állandó, megfoghatatlanságában jelenvaló lebegés egy elhibázott múlt és a sosem elérkező, vágyott jövő között. Bár többen is csokorral állítanak be Prozorovékhoz, mindig száraz, halott növényeket hoznak: újabb, vitrinüveg mögé való, porosodásra ítélt emléktárgyakat. A háttérből halkan szóló, adott pillanatokban felerősödve dramaturgiai jelentőségűvé előlépő zeneszó. Az elejétől végéig középhangon mikrofonba mondott, monotonságától is gyönyörűséges eredeti orosz szöveg. A távolban álló kerti színpad, melynek vörös függönye lángra gyúl, egyszerre közelivé és távolivá bájolva a városi tűzvészt. Olyan apróságok ezek, melyek végül egy különös, a múltba visszarévedő, nosztalgikus hangulatot lopnak a fák közé.

Vidnyánszkynál a tér mellett fontosak a hatásosan megkomponált, jó időre belénk ivódó képek is. A közeledő alkony világítja meg az épület tetején papírsárkánnyal a kezében fel-alá rohangáló Andrej (Kristán Attila) körvonalait. A házban felesége, Natasa (Szűcs Nelli) óriásira növesztett árnyéka magyaráz Bobiknak, „szerelmük” gyümölcsének. Nem hiszem, hogy az este tizenegy körül már ugyancsak hűvösre forduló idő tehet arról, hogy beleborzongtam a három lány (Kacsur Andrea, Orosz Ibolya, Vass Magdolna) és fivérük egyik utolsó jelenetébe: mind meglelkesült imamalmokként, kétségbeesett kitartással kapaszkodva forognak körbe egy-egy fa körül...

Az előadás gigantikus, dús ecsetvonásokkal készült körképszerű festmény. Tisztelgés Csehov előtt, s egyben halkszavú emlékezés egy múltba süllyedt világra.

Jászay Tamás

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.