GÁSKATERÁPIA
AlkalMáté Trup: Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja Zsámbéki Színházi Bázis



A 2003-ban végzett Máté-osztály már megint összeállt. Szeretik, értik, érzik egymást. Az eddigi két osztálytalálkozóból született nyári produkciókban már meséltek magukról. A Migrénes csirke étkezési szokásai semleges témát jelentettek, a mirelit pizza melegítése vagy a kagylókészítés kudarca jóízűen nevettető. A tavalyi BelemenekülÕk-esten a versek, dalok szerepeit játszották el, ezekből csak egy jelenetben léptek ki (Dömötör András interjúja Fenyő Ivánnal). Az idei előadás, alcíme szerint Magyar keserves, azonban annyira nyilvánvalóan a saját élményeikből építkezik, hogy a néző hajlamos egy pszichodráma csoport terápiás bemutatójának tekinteni az előadást.



Paprikafüzér és Lehel kürtje lóg a betonfalon, a földön szalmabálák, a székeken magyaros virágmotívumok. A lányokon rokolya melegítő-felsővel, pántlika és mély dekoltázs, sujtásos nadrág és övtáska, a fiúkon hosszú kötő, hímzett mellény és farmer. Meglehetősen trendi, kúl, extravagáns, de egyáltalán nem erőszakolt a párosítás. Talán nevezhetnénk urban folknak a stílust.

Az előadás kis jelenetekből, etűdökből áll, amelyek lineárisan nem fűzhetők fel, de mindegyik aktuális élethelyzetükről szól. Arról, hogyan látják a világot bohócként. Mert nevetnek és megnevettetnek. Mindenesetre a jó két óra alatt a nevetések, sőt röhögések közt elgondolkodik az ember.

Például azon, hogy a felhangzó, síppal, kanállal, citerával, gitárral kísért népdalok szövegei időtlenségük és általánosságuk ellenére, vagy tán pont azért, mennyire tehetők személyessé és vonatkoztathatók konkrét szituációra. Persze, nem úgy van az, mint volt régen, de nincs új a nap alatt. Vagy azon, ki mennyire látja tisztán a helyzetét, lehetőségeit; ki meddig megy el, ki vállal sorozatot, reklámot. Meg azon, micsoda öniróniával látják magukat, és mennyire képesek egymásnak is görbe tükröt tartani. Tudja a néző, ez színház, de az előttünk, idegenek előtt tett vallomások mégis zavarba ejtőek. Hajlamosak vagyunk azt hinni, ez nekünk szól, köztünk marad, beavattak valamibe, pedig máskor, más nézők előtt nagyjából ugyanígy kell, hogy hangozzanak a mondatok. Gyónástól, lemeztelenedéstől távolságot tartó, magukat kívülről néző, el-, de nem megjátszott ez az őszinteség.

Az egész úgy kezdődik, hogy jön egy fekete Citroën, és a vezetőt (Gál Kristóf) megállítja két rendőr (Mészáros Máté és Vajda Milán), és a Mészáros Bélaként bemutatkozó sofőrt jól meg-helyszínibírságolják. A név jogos tulajdonosa eközben a nézőtéren hatalmasakat derül. Majd jön a kaszting 380-tól 393-ig, mialatt hátulról a sötétből Máté Gábor unott, személytelen fahangon kérdezget, utasítgat. A már említett Mészáros Bélán kívül Száraz Dénes is igazoltan hiányzik. Van viszont utánpótlás, az aktuális Mátéosztályba járó Tóth Simon Ferenc. Ő még felszabadultan táncol a háttérben, figyeli a „nagyokat", és időnként felhívná magára a figyelmet. Hogy aztán vele mi lesz… Azt biztosan nem kérdezik majd tőle, mikor akar szülni, mennyi vetkőzésre hajlandó, vagy miért sárga a haja, de a vállalkozósdi és a teljesített munka ki nem fizetésének nehézségeivel valószínűleg találkozni fog. Aztán vannak csípős paródiák: Fenyő Iván és Jordán Adél mint a reggeli műsort vezető Csiszár Jenő és Jakupcsek Gabriella, Fenyő Iván és Jordán Adél szerepében pedig a karikírozás, az eltúlzás minden eszközével élő Kovács Patrícia és Dömötör András. Kovács Patrícia egy másik jelenetben saját magát és bankreklámbeli szerepét sem kíméli. Párja, Máthé Zsolt kaszát fen eközben. Vannak monológok is, például Szantner Annáé, aki mosolyogva, spanyolul beszél aról, milyen válságba került, hogyan vesztette el örömét az üzemivé lett színjátszásban.

Van, aki épp társulatot vált, és van, aki marad. (Bár a „rád gondoltunk" az Oliver Faginje, Mészáros Máté esetében új értelmet nyer.) Van, aki már megismerkedett, és van, aki csak most ismerkedik a szabadúszással. De olyan is akad, aki színház nélkül is el tudja képzelni az életét. Végül pedig körbeülnek – Czukor Balázs az összetolt székeken fekszik porckorongsérvvel –, és elmondják, mennyire hisznek a gáskában, illetve csak a gáskában hisznek, mert csak így lehet színházat csinálni. Esetleg pénzügyi machinációkkal, de ebben az esetben a végcél nem szükségszerűen a saját társulat, hanem maga a pénz. Három a magyar igazság. Remélhetőleg sok, de kevésbé keserű közérzetű AlkalMáté-féle ráadás lesz még.