Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

Szkéné Színház
spacer
Háy János
A halottember
spacer
spacer
Képgaléria: Előadás_y.east_18
Képgaléria: A halottember
Szereposztás
Rendező: Bérczes László
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Dramaturg: Kiss Mónika
Zeneszerző: Rozs Tamás
Báb: Hoffer Károly
Mozgás: Widder Kristóf
Fény: Memlaur Imre
Asszisztens: Hodászi Ádám
Bemutató:2016. 10. 20. Szkéné Színház
Az előadás hossza kb. 90 perc (szünet nélkül).
Előadás ismertető

Az október 19-i UTOLSÓ előadás után rendhagyó közönségtalálkozót tartunk a Rakpart3 programsorozat keretében, ahol felszínre törhetnek a kérdéseid, amit szökőárrá duzzasztunk, hogy rázúdítsuk Mészáros Sárára és Mucsi Zoltánra.

„Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő. Gondoltam minden olyan férfira és nőre, aki azt hiszi, gond nélkül tud belelépni a másik ember múltjába, s szinte észrevétlen lesz leölve, ahogyan karácsony böjtje előtt a disznók.” /Háy János/

Információk

Mészáros Sára - A legjobb alakítás különdíja, MOST FESZT, 2018.

A halottember - A Magyar Művészeti Akadémia különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért, MOST FESZT, 2018.

Linkek
Kapcsolódó hírek, írások
A közélet a létünk legfelületesebb része

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.