„Vén eb, csak űzd a vándort útján, őt meg ne tűrd itt ez álom órán! Ki álmom végéhez értem régen, sok alvó közt semmi dolgom nékem!” (Franz Schubert-Wilhelm Müller: Téli utazás – A faluban)
Végigmegyek a Blaha Lujza téren, talán körbenézek: hajléktalanok, kurvák, szektások, ételosztók, vérző orrok, eldobott fecskendők, csókolózó párok. Mire gondolok én eközben? Természetesen a magam bajára, függetlenül attól, hogy az mennyire jelentős. Kinyitom a laptopom, és mindennek a hatványa. Letépik a hajam az ingerek. Közben felidegesít egy olyan valaki, akit az előbb egy másik idegesített fel. És így megyünk körbe-körbe, mint a mókuskerékben. Idegbetegnek lenni már alap, csak a mértéke kérdéses. Lehet-e tenni bármit is? Meg lehet-e váltani környezetünket, ha az minden reflexével ellenáll neki?
Három fő cselekményszál: egy három generációs család széthullása, pornószínészek zavaros szerelmi élete, és egy ambiciózus fiatalember bukása. A szálak egymásba csavarodnak, és huszonkét jeleneten keresztül dübörögnek a szatirikus végkifejlet felé. A kövér kislány meghiúsuló születésnapja, a hegedűtanárnő megzsarolása, egy rákos nő utolsó napjai, a pornórendező művészfilmes törekvései, az önmagát néger férfinek képzelő lány öngyilkossága, a fél-hajléktalan ex-pornós önéletrajzi filmterve, és még sorolhatnánk. Az azonosulás pillanatokra lehetséges, hiszen azonnal jön egy újabb és egy még újabb esemény. A tragédiatúltengésből komédia lesz, amely kifejezi a jelenkori Magyarország felgyorsult és hisztérikus közérzetét.
A darabot 2013-ban a Színházi Dramaturgok Céhe beválogatta a Nyílt Fórum-kötetbe.